Viziprogram babáknak és mamáknak.

 

Az Úszómanók víziprogram középpontjában a szülő- gyermek kapcsolatának erősítése és magának a víznek, mint jótékony közegnek a megszerettetése áll, ami megkönnyíti a későbbi- 4, 5 éves korban- úszástanulást.

Az órák anyagai egymásra épülnek, figyelembe véve a babák egyes fejlődési szakaszait, valamint sokszínű, változatos feladatokkal tarkítottak, hogy minél nagyobb élményt biztosítson mind a babák, mind a szülő(k) számára.

Foglalkozásaink 45 percesek és kiscsoportos /max. 5, 6 fő/ formában zajlanak, elejét játékos tornával és/vagy bemelegítő masszírozással kezdjük, majd a zuhanyzást követően kezdetét veszi az önfeledt kikapcsolódás a vízben az anya és/vagy apa biztonságot nyújtó karjaiban.

 

Kihasználva a babák képességeit az órák anyagai úgy épülnek egymásra, hogy fejlesztik a babák izomzatát, idegrendszerét és mozgáskoordinációját anélkül, hogy különösebb erőfeszítést tennének, hiszen a víz számukra egy jól ismert környezet, ahol megszégyenítő módon otthonosan és sokkal ügyesebben mozognak. Ezenkívül kellő időben hozzászoknak a nyüzsgéshez, s így a későbbiekben sem okoz majd gondot számukra a társas kapcsolatok kialakítása.

 

Az elsődleges szempont tehát, hogy élményteli és hasznos szórakozást nyújtsunk a hozzánk látogató szülőknek és babáiknak,- vagyis a babaúszás nem azonosítható a szokásos értelembe vett úszásoktatással.